Sűűű... eltelt majdnem egy év... . El sem hiszem. Ma már a szobámat takarítottam, porszívózás, felmosás, polcok törölgetése és huss és pöcc, már a bőröndöm is startra készen. Nem, nem kell aggódni, nem rakták ki a szűröm egy héttel hamarabb, csupán Andorrából későn érünk haza és jobb szeretnék útra készen állni (nagyjából...), mint kapkodni kelljen az utolsó pillanatokban. Na meg minden utolsó pillanatot szeretnék az ördögfiókákkal tölteni. Néha nem tudom eldönteni, hogy ők is a végét érzik-e ennek az időszaknak vagy már ennyire kötődünk egymáshoz..., de voltak pillanatok mostanában amikor összeszorult a kicsi szivem. Múlt hétvégén például indulóban voltam a strandra vasárnap du. . Életkép: Alina játszik a kertben. Zsófi battyog kis DJuiceos kukás jelmez színű hátizsákkal, botorkálna le a partra 40 fokos melegben hajnali dél tájt, mikor a kislány megállítja: Ofija, lehet, hogy mikor visszajössz mi már aludni fogunk. De a holnapi viszont látásra! (szíjútúmórró) ugye itt leszel, ha felébredünk? un pato, Ofija, un pato! (egy pusszantás, Ofija, egy pusszantás!) aztán mehettem utamra, de előbb még kikísért a kapuig. Sergi szerda délután pedig kijelentette, hogy ő mindig velem akar lenni és ő az új barátom. Ezután pedig követelőzött, hogy csókoljam meg és el fog venni feleségül... :D
A szülinapom nem volt nagy durranás... . A barátaim közül senki sem ért rá, mert vagy költözik, vagy ügyelni kell, vagy én nem leszek itt. Ejjj... . Egyedül Joan, a szomszéd srác buzgólkodott nagyon. Egyébként nagyon rendes, 21 éves filozófia hallgató, de a kelleténél nagyobb az érdeklődés, így épp időben fogok lelépni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése